Néha vicces dolgokért tudok lelkesedni.

Jövő hét szerdától lesz tévém. Televízióm. Végre lesz adás a készülékben, amit 2008-ban kaptam a szüleimtől a születésnapomra. Amihez vettem egy dvd lejátszót, mert lelkiismeretfurdalásom volt, hogy magányos (Gyermekkoromból rémlik egy verseskötet, mi is volt a címe? A tárgyaknak is van szíve?).

Ez másnak egy teljesen átlagos dolog, szinte a kanapéval együtt költözik be a lakásba, de nálam kicsit más a helyzet. Jelenlegi lakóhelyemen (ami már 8 éve szolgál búvóhelyemként) egy évig volt adás egy ősrégi kütyüben. Majd a szolgáltatóval közösen megegyeztünk, hogy mivel amúgy sem nézem, nincs rájuk szükségem. Így jött 7 szűkös év, mindenféle reklámok és barátokköztök nélkül.

Egy hónapja jött az ihlet, hogy na, talán, legyen.  Hosszas lelki tusa után döntöttem így, erről J. is be tud számolni, ugyanis képes voltam legalább 10 percig ezzel fárasztani a dobhártyáját. De megnyugtatott, hogy nem, ettől még nem fogok kevesebbet olvasni, nem, ettől nem leszek műveletlenebb, egy-egy Híradó megnézése kifejezetten jót tud tenni a tájékozottságnak. És hát legyünk őszinték, azért eddig is letöltöttem filmeket és eddig is megnéztem őket a pokrócom alá bújva (jut eszembe, nagyon kellene egy új, merthogy ez rohadtul szöszöl).

Úgyhogy lesz, ráadásul menő, felvevős-visszatekerős-apukezdődikes.

Azért ha PlayStation-t akarnék venni, állítsatok meg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.