Hazajöttem a régi alomba. Pihenni. Gyógyulni.

Csakhogy itt egyiket sem tudok. Feszült vagyok és konok, visszatérés a régi lázadó énembe. Mert folyton azt figyelem, hogy mikor lesz egy vita. És az lesz, van, minden esetben, ha több, mint 5 perces beszélgetésbe keverednénk apámmal.

Én is tudom, hogy tarthatatlan a helyzet, de az a másik lehetőség talán még rosszabb, a lelkiismeretem ügyében mindenképpen.

Így feszülök és makacsulok és nem nagyon beszélgetek.

Hétfőn és kedden kivizsgálások. Hazajöttem, hogy a szüleim részesei lehessenek. De nem tudnak jönni, ismét, így csinálom egyedül, mint ahogy az elmúlt 10 évben is tettem.

Talán ha ezt tudom, akkor maradok otthon, a saját közegben, a saját kórteremben, a saját orvossal, a barátokkal, akik a család.

Úgy tűnik mégsem jár semmi alanyi jogon és a gének is csak üres kifogások.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.