Két napot töltöttem Debrecenben kivizsgálásokkal, aminek eredménye még számos gyógyíttatással és gyógyulással töltött nap lesz.

Fáradt vagyok, unom, úgy sincs megoldás, de persze menni kell előre, mert csak az előre van vagy a nagy stop tábla. És fáj és már olyan régen fáj, hogy nem is emlékszem, hogy milyen volt, amikor nem fájt. Valami szépnek és fényesnek képzelem ezt az állapotot, amire tudom, hogy nagyon-nagyon vágyom, de nem tudom az oda vezető utat.

És közben azt is érzem, hogy így is szép és így is fényes. Talán az ennél jobb már túlzás is volna, mert az már csillogna.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.