Webkettes gyerek vagyok én, sőt, a nem is olyan régi nagy szerelemmel beszélgetéseink 50%-át gépelt formában vezényeltük le, lehetőleg 5-7 órás maratonok formájában. Állítom, hogy azért is bolondultam érte ennyire, mert tetszett a karakter, amit használt. Azóta sem találom times new roman(ce)-em utódát.

Viszont a házasság más tészta. Azt kéretik nem a neten csinálni. Főleg nem nyilvánosan. Jelen esetben a nyilvánosság a Facebookot jelenti, aminek én is lelkes felhasználója vagyok, mégsem üzengettem még webkettes szerelmemnek ott soha.

És főleg nem ennyit. Láthatóan mindent ott osztanak meg egymással, így velem is.

Évforduló, bilibekakiltjuhúúú, későn érek haza, mit szeretnél vacsorára.

A real-time beszélgetéseik nagy része arról szólhat, hogy láttad mit posztoltam fészbukon?

Már várom, hogy mikor jön az üzenőfalamra, hogy bocsi drágám, hogy tegnap nem állt fel, fáradt voltam, tudod, a munka...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.